Láttad-e, hogy könny gyűlik szememben?
Vagy hogy arcomat végig perzselte?
Halottad-e, ahogy koppan a padlóra hullva,
És lassan elcsendesedik, a földön szétfolyva.
Ha még nem. Akkor nem is fogod,
Mert nem értheted meg bánatom.
Te nem láttad azt, amit én
És nem tudhatod, szívem hogyan ég szét!
1999. november
Én leszek az Égbolt,
Legyél Te a Csillagom!
Hogy minden, mi eddig szép volt,
Az Égre festve ragyogjon.
Drága Csillag, befogadlak,
Te is fogadd el az Eget!
Örökké a Tiéd hadd maradjak,
Ne engedj közénk felleget.
Maradj velem, Csillagom!
Az éjszaka a sötétet félti.
Ne hagyj el, mert meghalok!
Nélküled az Ég nem fénylik.
Te az enyém, én a Tiéd,
Mi ketten egyek!
Ahol nincsen idő, nincs tér,
Ott keljünk egybe!
Aki csillagra néz fel,
Látja körülötte az Eget is,
Ki Égboltról beszél,
A Csillagot emlegeti.
Eggyé válunk gondolatban,
Eszmében és valóságban,
Nincsen az a fondorlat-tan
Melyben lelkünk külön válna.
Éljünk így csendesen
Túl időn, emberen,
A világot átfogó szerelmesen.
Én benned, Te bennem.
És együtt mosolygunk majd boldogan
Egy ártatlan, sétáló gyermeken
Ki majd ujjával ránk mutat:
Milyen szép Csillagos Ég, Istenem!
2000. november
