Én leszek az Égbolt,
Legyél Te a Csillagom!
Hogy minden, mi eddig szép volt,
Az Égre festve ragyogjon.
Te is fogadd el az Eget!
Örökké a Tiéd hadd maradjak,
Ne engedj közénk felleget.
Az éjszaka a sötétet félti.
Ne hagyj el, mert meghalok!
Nélküled az Ég nem fénylik.
Mi ketten egyek!
Ahol nincsen idő, nincs tér,
Ott keljünk egybe!
Aki csillagra néz fel,
Látja körülötte az Eget is,
Ki Égboltról beszél,
A Csillagot emlegeti.
Eszmében és valóságban,
Nincsen az a fondorlat-tan
Melyben lelkünk külön válna.
Túl időn, emberen,
A világot átfogó szerelmesen.
Én benned, Te bennem.
Egy ártatlan, sétáló gyermeken
Ki majd ujjával ránk mutat:
Milyen szép Csillagos Ég, Istenem!
2000. november
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.