Volnék bár sivatag bús szigete
A tenger közepének,
Hová ember, madár nem lépne be -
Csak tégedet ne ismernélek.
Volnék megdermedt jégsziklája bár
A messze föld végének,
Mit nem melenget lanyha napsugár -
Csak tégedet ne ismernélek.
Volnék bár a földöv homokja, hol
A nyári nap tüzének
Örök sugára égető pokol -
Csak tégedet ne ismernélek.
Volnék bár hallgató éjféleken
Átokvert kósza lélek,
Ki még koporsajában sem pihen -
Csak tégedet ne ismernélek.
Nem volna mérve oly nagy terhe rám
A kínnak, szenvedésnek,
Létem keresztjét jobban hordanám -
Csak tégedet ne ismernélek.
S mégis, mégis... nem volna életem,
Az örök üdvességnek
Magas helye sem tetszenék nekem,
Ha tégedet nem ismernélek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.